Az egy hollandra jutó energiafogyasztás tavaly 154 gigajoulera csökkent, ami 1970 óta a legalacsonyabb szint. Ez elsősorban azért van, mert az emberek kevesebb gázt fogyasztottak az ukrajnai háború miatt – írja a holland statisztikai hivatal (CBS). Az előző évben a fogyasztás jóval magasabb volt, mintegy 173 gigajoule.
2022-ben Hollandia 77 százalékban függött a külföldi energiától. A limburgi állami szénbányák 1906-os megnyitása óta ez az arány soha nem volt ilyen magas. Bár még nem számolták ki, de szerintünk ez arány vélhetően tovább nő majd valamennyivel, mivel ebben a hónapban teljesen beszüntették a kitermelést a groningeni gázmezőkön a régióban bekövetkezett földrengések miatt.
Az egy főre jutó energiafogyasztás 1995 és 2010 között volt a legmagasabb, és a népesség növekedése ellenére 2013 óta csökkenőben van, mivel az otthonok és a gépjárművek üzemanyag-hatékonysága nőtt. Az enyhébb telek jelentősége is nagy.
Az ukrán-orosz háború kitörését követően az energiaárak meredeken emelkedtek. Ennek eredményeként az emberek kevesebb energiát fogyasztottak a magas számlától való félelem miatt. Azóta az energiaárak jelentős mértékben olcsóbbak lettek.
2018-ig a Hollandiában felhasznált energia több mint 90 százaléka fosszilis tüzelőanyagokból származott. Tavaly ez az arány „csak” 83 százalékos volt.
Forrás: nos.nl
Groningeni gázkitermelés: Október 1-én nullára csökkentik, jövőre lezárják
Kelt: 2023. június 26.
A groningeni gázcsapot idén október 1-én elzárják, de a gázkutak egy évig, 2024. október 1-ig nyitva maradnak arra az esetre, ha nagyon hideg tél törne ki. Ezt követően a Groningen tartományban található gázmező 60 éves gázkitermelése véglegesen véget ér.
Hans Vijlbrief bányászati államtitkár elégedetten reagált a gázkitermelés hivatalos befejezésére. „A következő év nagy szimbolikus értékkel bír, de idén már meglépjük tesszük, amire mindenki vágyott: nullára csökkentjük a kitermelést” – mondja. „Jövőre betont öntünk a kutakba.”
Johan Atema, a kitermeléssel foglalkozó NAM igazgatója az október 1-i végleges lezárást két szempontból is fontos pillanatnak nevezi. „Groningenben sok ember még mindig sokat szenved a földrengések miatt, ezért teljes mértékben támogatjuk a gázmező végleges bezárását. Visszatekintve viszont az is látni kell, hogy ez a gázmező évtizedek óta megbízható energiával látta el Hollandiát és a környező országokat, valamint bevételeivel nagyban hozzájárult Hollandia jólétéhez.”
Forrás: nos.nl
Shell: Azt akarta, hogy normálisnak tekintsék a földrengéseket Groningenben
Kelt: 2022. október 13.
2015-ben a Shell el akarta érni, hogy a gázkitermelés következtében a groningeni földrengéseket ismét „elfogadják” – derült ki Ben van Beurdennek, a Shell főnökének a parlamenti vizsgálóbizottság előtti meghallgatásából. Egy feljegyzésben a Shell Nederland azt írta, hogy a földrengéseknek „ismét a gázkitermelés normális részévé kell válniuk”. „Minden bányászati tevékenység járhat ilyen kellemetlenséggel. Hiszen ezzel évekig együtt éltünk ” – válaszolja Van Beurden a kihallgatásán.
Utólag átgondolva a Shell „valószínűleg naiv” volt ezzel kapcsolatban, vélekedik most már Van Beurden. A vállalat „túl sokáig tartott, mire ráébredt”, hogy a rengések jelentős társadalmi nyugtalansághoz is vezetnek. A feljegyzést a Shell és a Gazdasági Minisztérium vezető tisztviselői közötti 2015 tavaszán tartott találkozó előkészítésekor dolgozták ki. A Shellt nagyon aggasztották az egyre szigorúbb felfogások arról, hogy a NAM leányvállalata mennyi gázt nyerhetett ki a Groningen-mezőről.
A Shell szerint „katasztrofális” lett volna, ha a kitermelés csak az ellátás biztonságára összpontosítana. A dokumentumban „horgonyok nélküli mocsárról” beszélnek, amint azt a bizottság előtt felolvasták. „Ha a termeléscsökkentést a biztonság érdekében alkalmazható lehetséges intézkedésként mutatják be, akkor nem neki megálljt parancsolni.” Van Beurden nem emlékszik pontosan a feljegyzésre. A Shell főnöke utólag is kitart következtetése mellett: „Természetesen mindez igaz volt.”
Forrás: nd.nl
Immár csak tartalék a groningeni gázmező
Kelt: 2022. szeptember 29
A groningeni gázmezőt tartalékba tették
2022. október 1-jétől a Groningenveldet őrlángra (waakvlam) állítják. Ez azt jelenti, hogy immár csak minimális mennyiségű gázt nyernek ki; ez 2,8 milliárd köbméter gázt jelent az idén októbertől kezdődő következő gázévben. Erről Vijlbrief bányászati államtitkár döntött.
Amennyiben a geopolitikai helyzet megengedi, a kormány 2023 őszén, legkésőbb 2024-ig teljesen le akarja állítani a gázkitermelést a groningeni földgázmezőkön. Addig is tartalékállományba helyezték a gázkutakat.
Gázkutak lezárása
A gázév első felében mind a 11 kitermelési helyszín nyitva marad. Vijlbrief államtitkár 2023. április 1. előtt fog arról dönteni, hogy a 11 kitermelési helyszínből 6-ot be lehet-e már 2023 áprilisától zárni.
Mit jelent az őrláng (waakvlam)?
Az őrlángra állított kútnál csak azt a minimális mennyiségű gázat termelik ki, amely szükséges a kutak működőképességének megőrzéséhez. Amennyiben ennyit sem termelnének ki, akkor a gázkutakat fel kellene teljesen számolni.
Forrás: rijksoverheid.nl
Groningeni gázmezők: Több kitermelést akarnak a németek. Most mi lesz?
Kelt: 2022. július 15.
Idén több groningeni gázra van szükség – közölte a holland Gazdasági Minisztérium. Németországnak több gázra van szüksége energiaszükségletének kielégítéséhez, mert az ottani energiatakarékossági intézkedések állítólag a vártnál kevésbé hatékonyak.
A németek azt kérték Hollandiától, hogy szállítsanak ebből a gázból. 1,1 milliárd köbméter gázra van szükségük, míg a következő gázévben (2021. október 1-jétől szeptember 30-ig) összesen 3,9 milliárd köbmétert termeltetnének ki a groningeni gázmezőből. Ez összesen legfeljebb 7,6 milliárd köbméter, feltéve, hogy nem lesz rendkívül hideg a tél. Vagyis mindenképp több gázt termelnének ki a tervezetthez képest.
Novemberben Blok leköszönő gazdasági miniszter bejelentette, hogy több groningeni gázra van szükség egy nitrogénüzem építésének késedelme miatt, amelynek a külföldi gázt a groningeni gázzal (alacsony fűtőértékű) egyező minőségre kell átalakítania. A gyárnak áprilisban kellett volna elkészülnie, de ez nem jött össze, és már emiatt is a tervezettnél több gázra van szükség Groningenből.
Milyen kockázatai vannak a további groningeni kitermelésnek?
Blok sürgette német kollégáját, hogy tegyen meg minden lehetséges intézkedést annak érdekében, hogy ne legyen szükség több gázra. Időközben megbízta a TNO tudományos tanácsadó szervezetet, hogy végezzen további kutatásokat a földrengések kockázataival kapcsolatban. A bányák állami felügyelete (Staatstoezicht op de Mijnen) is tanulmányozza a további kitermelés kockázatait.
Az új miniszter április 1. előtt fogja meghozni a végső döntést. Korábban kötött megállapodások miatt Hollandia köteles groningeni gázt szállítani, ha a szerződést kötő európai vásárlók ezt kérik.
Miért kell Hollandiának gázt szállítania Németországnak?
Hollandiának hosszú távú szerződése van Németországgal, amely ebben az évtizedben jár le. Ezen szerződés értelmében Hollandia köteles gázt szállítani a német háztartásoknak. Németország maga is dolgozik ezen, de nem sikerül a remélt tempóban haladniuk. Észak- és Nyugat-Németországban mintegy ötmillió háztartás kapcsolódik a groningeni gázhoz, csakúgy, mint szinte az összes holland háztartás.
Elkezdődött az utolsó rendes „gázév” Groningen térségében
Kelt: 2021. szeptember 28.
Kezdődik az utolsó rendes „gázév” Groningen térségében. Blok gazdasági és éghajlatügyi miniszter megállapította, hogy a holland NAM olaj- és gázkitermelő vállalat 3,9 milliárd köbmétert hasznosíthat a groningeni földgázmező tartalékaiból. Ez összhangban van a Gasunie Transport Services (GTS) gázhálózat-üzemeltető februári tanácsával. Másrészt ez jelentősen kevesebb a 2018-ban tervezett 11,2 milliárd köbméterhez képest. A 2021/2022-es gázév után a mezőt csak tartalékként fogják használni.
Blok miniszter kifejtette: “Ez egy történelmi pillanat: az elmúlt évben, amikor még ’a szokásos módon’ kaptunk gázt Groningenből. A gázkitermelés leállítása biztosítja, hogy a földrengések fő oka megszűnjön. Ez az egyetlen módja annak, hogy Groningen lakossága ugyanolyan biztonságban élhessen, mint az ország többi részén élők.”
Mikor kezdődött a gázkitermelés Groningen térségében?
A gázkitermelés Groningenben 1963-ban kezdődött. Hollandia évek óta profitál a „Slochteren” hatalmas gázbuborékából, amely a világ egyik legnagyobb természetes földgáztartaléka. Viszont egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a gázkitermelés közvetlen okozója volt a groningeni földrengéseknek, aminek súlyos biztonsági következményei voltak. Ezért 2018-ban Wiebes miniszter történelmi döntést hozott a gázkitermelés teljes leállításáról.”
Hollandia nettó gázimportőrré vált – Mi a megoldás?
Miközben Hollandia Groningen környékén már nem végez gázfúrásokat, és emiatt nettó földgázimportőrré vált, a gázárak az egekbe szöknek. Világszerte növekszik a gáz iránti kereslet, csökken a kínálat, és geopolitikai szempontok is előtérbe kerülnek. A Holland Olaj- és Gázkutató illetve Termelő Szövetség (Nederlandse Olie- en Gas Exploratie en Productie Associatie – NOGEPA) szerint jobb a környezetnek és a pénztárcánknak, ha több gázt termelnek Hollandiában. Ezt Menno Snel volt pénzügyminiszter mondta el a BNR-nek adott interjúban, aki most a NOGEPA elnöke.
Snel szerint három dolgot tehet Hollandia, hogy nagyobb befolyást gyakoroljon a gázárakra. Először is folytatni kellene a kis holland gázmezők hasznosítását, jobb hosszú távú szerződéseket kellene kötni, amivel növelni lehet a gázellátás biztonságát és nagyobb pufferkapacitást kellene létrehozni, hogy kevésbé függjön Hollandia a gázimporttól.
A kormánynak fenntartásai vannak, mivel drágák a gáztározók
Stef Blok jelenlegi gazdasági és éghajlatügyi miniszter korábban jelezte, hogy stratégiai szempontból indokoltnak tartja a gáztárolást, de a magas költségek miatt vonakodik.
Más országokban is szükség lenne gáztározókra
Snel szerint más nyugat-európai országok is jól tennék, ha saját puffert építenének ki a gázzal, mert olyan országok is elveszítik az irányítást a gázárak felett, mint Dánia, Anglia és Németország.
Forrás: rijksoverheid.nl, bnr.nl
Kép forrása: wikimedia.org/tuskestibor