Kovács Katalin magánénekest, zenetanárt és karvezetőt szinte mindenki ismeri Hollandiában, aki a hollandiai magyar közösség rendezvényein részt szokott venni. Katalin a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett és már több mint két évtizede tevékenyen részt vesz a hollandiai magyar komolyzenei életben. Hollandián kívül is ismerik nevét, és idén magas állami kitüntetéssel ismerték el kiemelkedő munkáját. Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke 2023. március 15-i döntésével a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta neki. Nagyon örülünk, hogy a hollandiai magyar közösségért végzett munkáját Magyarországon az egyik legmagasabb állami kitüntetéssel honorálták, és szívből gratulálunk hozzá!
A beszélgetésre készülve próbáltunk minél jobban utánanézni, hogy miből is áll az a nagyszerű életmű, amire odahaza is joggal felfigyeltek. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy felkészülésünkben a legnagyobb segítségünkre a Hollandiai Magyar Szövetség évkönyvei voltak.
HH (Holland hírek): Az interjúra készülve megnéztem az interneten rólad található adatokat. Ez egyáltalán nem volt egyszerű, gondolom gyakran összekevernek a pesti Kovács Kati könnyűzenei énekesnővel.
KK (Kovács Katalin): Sőt, nem is csak a pestivel. Képzeld Hágában is van három Kovács Kati, legalábbis akiket én ismerek. Persze lehet, hogy még több is él itt. Az egyik éppen egy nagyon jó barátnőm, Kováts Kati. Ő eszperantót tanít, de tévedésből többször neki telefonáltak, hogy jöjjön énekelni. Nevetve mondta nekem: “Egyszer elmegyek, de akkor téged többet nem fognak hívni”. És aztán van még egy Kovács Kati, akinek meg ikrei vannak. Tehát van az “ikres Kovács”, van az “eszperantós Kováts”. És van a “hegedűs Kovács”– ez vagyok én, mert egyébként hegedülök is.
HH: Ez nagyon érdekes és majd még talán kicsit később ki is térhetünk rá, mert ezt nem találtam meg az interneten. Az interneten fellelhető adatok közt azt találtam, hogy magánénekes vagy és zenetanár, emellett pedig karnagy is. Úgy láttam, hogy Hollandiában az évtizedek során főként ezen legutóbbi szerepvállalásod miatt ismertek és szerettek meg téged olyan sokan. Az áll önéletrajzodban, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végeztél.
KK: Igen, Debrecenben végeztem magánének szakon a Zeneakadémián. Ez a Liszt Ferenc Zeneakadémia debreceni kihelyezett tagozata volt.
HH: Hogyan is működött ez a képzés akkoriban?
KK: Volt a központi, tehát a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia és ennek volt Szegeden, Pécsett Debrecenben, Miskolcon és Győrben kihelyezett tagozata. Ezeken a helyeken ugyanolyan zeneakadémiai oktatás folyt, mint Pesten. Kicsit kisebb volt az intézmény nyilván, mint a budapesti, de az oktatás színvonala nagyon jó volt. Én valahogy azért kerültem Debrecenbe, mert az előző magánének tanárom is ott tanult korábban. Ő ajánlotta figyelmembe, hogy az egy nagyon jó iskola.
HH: Gondolom, igen gazdag évek voltak.
KK: Igen-igen, nagyon nagy élmény volt, kiváló tanáraim voltak. De az életem során minden iskolában volt egy-egy kiemelkedő tanár-egyéniség, aki inspirált és vezetett az úton. Kecskeméten Szendrői Kati néni, Sipos Erzsébet, Rozgonyi Éva és Párdányi Judit, Szombathelyen, ahol a tanárképzőn tanultam, Köteles György tanár úr, Debrecenben pedig Karasszon Dezső nevét emelhetném ki. Az énektudásomat Homokiné Szikora Etelka, Völler Adél, Farkas Erzsébet és Kapitánffy Istvánné tanárnőnek köszönhetem.
HH: Idén március tizenötödike alkalmából kaptál egy nagyszerű állami kitüntetést a Magyar Arany Érdemkeresztet. Ez mennyire ért meglepetésként? Mennyire vagy te jelen az otthoni zenei közéletben? Vagy ez inkább annak a munkának köszönhető, amit itt Hollandiában végzel a magyar zenei kultúra ápolásáért?
KK: Én azt gondolom, ez az elismerés elsősorban az itteni munkámnak szól. De a kitüntetés nem csak az én érdemem. Egyrészt az énekkaré is, akik velem együtt dolgoznak. Néha igen intenzív munkatempót diktálok nekik, de csak így tudunk eredményeket elérni. Másrészt a családomé is, akik szintén nagyon-nagyon sok támogatást adnak. A férjemé is, mert Endre segít nekünk, szállít, fotóz, szervez, és egyáltalán elviseli ezt az életmódot, hogy hétvégenként és esténként majdnem mindig dolgozom. És a fiaim, Gergely és Marcell, akik szintén énekeltek, énekelnek a kórusban. Szóval a családom is nagyon aktívan segített a kitüntetéshez vezető úton.
Meg szeretném még említeni mindazt a sok támogatást, amit Magyarország Hágai Nagykövetsége, Őexcellenciája, dr. Kocsis András Nagykövet úr, a Hollandiai Magyar Szövetsége, Urbán Ákos elnök úr, és az itt tevékenykedő magyar egyházak nyújtottak. Ők adtak alkalmat, és gyakran anyagi segítséget, hogy az énekkar működni tudjon és minél több szereplési lehetősége legyen. Azt gondolom, hogy nélkülük, és az inspirációk nélkül ez az énekkar sem lenne most itt.
HH: Az interjúra való készüléskor legjobb információforrásnak a Hollandiai Magyar Szövetség évkönyveit találtam, melyek a hollandiai magyar közösség életének egyfajta krónikájának is tekinthetőek. Ezekben azt találtam, hogy először a 2011. évben szerepelsz benne, mégpedig mint a Hágai Magyar Óvoda önkéntes zenetanára. Zenetanári hirdetésedet csak egy későbbi kiadásban találtam meg.
KK: Így van, 2009-ben kerültem ide Hágába és tényleg mulatságos volt, de már az első hétvégén bekerültünk a magyar suliba. A két kisfiam akkor még óvodás-iskolás korú volt. A már itt lakó barátaink segítségével őket vittem a Hágai Magyar Iskolába. Ott persze hamar kiderült, hogy zenetanár vagyok, és Csanády Ágnes igazgatónő kérésére a következő tanévtől már tanítottam.
HH: Akarsz pár szót mondani esetleg arról, hogy kik voltak azok, akik odahívtak téged, akik útba igazítottak téged a magyar közösség felé?
KK: Ez nagyon érdekes történet. Mi Győrből jöttünk ki Hollandiába. Én kecskeméti származású vagyok, de tanultam Szombathelyen, tanultam Veszprémben és Debrecenben is. Az utolsó 10 évben a családommal Győrben éltünk, mert a férjem gépészmérnökként az Audinál kapott állást. Elég jó munkája volt, és a kollégáival is baráti kapcsolatban voltunk. Az egyik győri kollégája, Kis Pál a családjával, Murakeözy Évával és két kislányukkal előttünk néhány évvel költöztek Hágába. Tulajdonképpen ők hívtak minket, hogy költözzünk mi is ide, és aztán ők voltak, akik bevezettek minket a magyar közösségbe. Pali és Endre a mai napig kollégák és a családok között is megmaradt a barátság.
HH: A Hollandiába költözés története mindig érdekes és azt is érdekes hallani, hogy mennyire összefonódnak a különböző “közszereplőknek” nevei, akiket a hollandiai közösség tagjai jól ismernek. Visszatérve a kitüntetéshez, a szűkszavú hivatalos kitüntetési indoklásban a Hágai Magyar Énekkart nevezik meg. Ezzel kapcsolatban először arra kérdeznék rá, hogy hogyan alakult meg az énekkar? Mivel foglalkoztok, hol szoktatok fellépni? Miről szól a Hágai Magyar Énekkar?
KK: A Hágai Magyar Énekkar, mármint a felnőtt énekkar csak 2015-ben jött létre. Előtte én több évig tanítottam magyar gyerekeket zenére, és pár év után a nagyobbacskák már több szólamban is tudtak énekelni. Ezzel a kis “gyerekkarral” néha fel is léptünk. Templomban énekeltünk, például keresztelőkön, karácsonykor, kis gyerekkoncerteken, vagy a magyar iskolában, amikor alkalom adódott rá.
Aztán egyszer az egyik szülő, Makkai Réka megjegyezte, hogy milyen jó lenne, ha a felnőttek is tudnának valahol közösen énekelni. Ez az ötlet érlelődött bennem egy ideig, mire rászántam magam, hogy belevágjak. Előre tudtam, hogy ez egy iszonyú nagy munka lesz, nagyon sok időt, energiát igényel.
2015 szeptemberében volt az első kóruspróbánk. Az alakuló próba a saját nappalimban volt. Akkoriban egy nagyobb házban laktunk, és volt egy kis zeneterem, ahol tanítottam is. Úgy gondoltam, hogy 4-5 szülő eljön majd és akkor ott elénekelgettünk – de tizenhatan jöttek és nem fértünk el a kicsi szobában. Fölmentünk a nappaliba, és aztán ott próbáltunk néhányszor. De jöttek új énekesek és így hamarosan kinőttük a helyet. Egyszerűen nem volt huszonöt székem, úgyhogy kénytelenek voltunk egy próbatermet bérelni. Aztán csatlakozott hozzánk egy kis zenekar is: a magyar és holland hangszeres ismerősök, barátok, kollégák. Őket is bevontam, így egy szép kis karácsonyi koncertet hoztunk létre 3 hónap alatt.
A következő években aztán ezt sok szép koncert követte.
2016-ban például az ötvenhatos forradalom évfordulóján volt egy nagyon nagy ünnepség itt Hágában a Hollandiai Magyar Szövetség szervezésében. Akkor egy komplett szimfonikus zenekart állítottam az énekkar mellé, az egy nagyon emlékezetes projekt volt. Egy másik óriási projekt 2017-ben volt, amikor Kodály Zoltán születésének 150. évfordulóját ünnepeltünk. Decemberben egy óriási Kodály koncertet adtunk kórusokkal, néptáncosokkal, népzenészekkel, operaénekesekkel, hangszeresekkel, mindenkit bevonva, a Nagykövetség rendezésében.
Eredetileg egyébként úgy terveztem, hogy nőikar leszünk, mert nem gondoltam, hogy jönnek annyian a férfiak, hogy vegyeskart alapíthassunk. Szerencsére van 1-2 operaénekes kolléga, zenetanár kolléga, akik besegítenek, velük nagyon szépen megszólal a tenor meg a basszus szólam. Bálint Gábor operaénekes kollégámra például minden helyzetben számíthatok.
HH: A férfiak inkább maguk is szólisták és alkalmi alapon lépnek be az énekkarba, vagy állandó résztvevők is vannak köztük?
KK: A férfiszólamban vannak állandó résztvevők, de a profik is állandó tagoknak számítanak. Természetesen a profiknak nem kell minden próbán ott ülni, tehát nekik azért kicsit kivételes a helyzetük. Van még két szólóénekes szoprán is, Mester Blanka és Kirkósa Orsolya, aki szintén ugyanígy, néha projekt jelleggel jönnek el, illetve olyanok is, akik nem járnak rendszeresen, de azért tagjai a kórusnak.
Az itteni zenei életnek a hágai zeneakadémián tanuló fiatalok is részei. Őket szintén bevontam ebbe a kórusba, szólistaként vagy akár hangszeres szólistaként is. Egyrészt, hogy énekeljenek velünk, mert sokan igénylik ezt. Vannak, akik már énekeltek pl. a Magyar Rádió kórusában gyerekkorukban, vagy akár iskolai kórusokban. Másrészt hangszeresként szerepelnek a koncertjeinken, ami a mi programunkat is színesíti és nekik is egy lehetőség megmutatni a tudásukat. Így most megint részt vehetnek a magyar közösség életében. Szerintem ez egy kis segítség nekik is, mivel nem maradnak teljesen egyedül, miután eljöttek Magyarországról.
HH: Tehát akkor jön otthonról utánpótlás.
KK: Hát jön. Időnként kevés jön, időnként több.
HH: Tehát főként azok találnak el így hozzád énekelni a kórusba, akik már otthon is szerepeltek, és a profi karrierjüket elkezdték építgetni, vagy talán már el is jutottak benne valameddig?
KK: Igazán nagyon nagy a szórás az énekkarban. Éppen ezért nagyon érdekes, hogy van néhány profink, akikre számítani lehet. De a kórus nagy többségét amatőrök teszik ki, tehát olyanok, akik otthon énekeltek iskolai kórusban, vagy tanultak hangszert, vagy egyszerűen csak szerették az énekórát. Olyan is volt, aki soha nem énekelt semmit, de még a fürdőkádban sem. Két ilyen énekesem is van. De ők is jönnek és megtanulják a szólamokat és élvezik a zenélést velünk együtt.
HH: És akkor őket hogyan tudod zeneileg felhozni arra a szintre, hogy együtt színvonalas zenét tudjatok előadni? Ezeknek a tagoknak különórát adsz, vagy hogy működik ez?
KK: Én azt gondolom, hogy nagyon sok gyakorlással sok mindent el lehet érni. Hetente próbálunk az énekkarral, de akik igénylik, azokkal külön is. Van, hogy valaki azt mondja: “Én még ezt a szólamot nem tudom és nehéz ez a darab. El tudnék-e jönni valamikor hozzád?” Ilyen esetekben is bárki előtt nyitva áll az ajtóm, és plusz próbákat tartunk, ha szükséges.
Az a legjobb ebben a kórusban, hogy a profi kollégáknak sem esik nehezére olyan dolgokat is énekelni, amik nagyon egyszerűek mondjuk egy operai színvonalhoz képest. Az egyik énekesünk például Kirkósa Orsolya, a Budapesti Opera volt szólistája. Orsi ugyanúgy komolyan veszi a kis népdal feldolgozásokat vagy a 2-3 szólamú dalokat, amiket énekelünk, mint a komolyabb kórusműveket. És természetesen gyakran hallhatjuk a fellépéseken szóló énekesként is, az egy nagy ajándék mindnyájunknak.
HH: Szóval próbáitokon, koncertjeiteken sokan megtalálják a helyüket. Énekesként, de közönségként is – erről tanúskodik, hogy milyen sokan kíváncsiak fellépéseitekre. Itt most áttérnék egy másik témára, amiről meg akartalak kérdezni. Hogyan áll össze a repertoárotok? Minek alapján választjátok ki, hogy az egyes műsorokban miket adtok elő? Mert ugye nyilván vannak az évfordulós ünnepségek, amik bizonyos zenei darabokat kívánnak, amelyeknek feltétlenül el kell hangzaniuk. De hogyan működik ez a többi fellépésnél?
KK: Hát elég nehéz feladat ez számomra. Amiatt, hogy nálunk igen nagy a szórás a zenei előképzettséget illetően, a repertoár megválasztása nagy körültekintést igényel. Tulajdonképpen annak a két tényezőnek a függvényében választok, hogy mit vagyunk képesek megtanulni, és éppen mire van szükség.
Nagyon sokszor énekelünk, magyar darabokat, hiszen a nemzeti ünnepeken vagy évfordulós ünnepeken az adott alkalomhoz, vagy az ünnepelt zeneszerzőhöz, költőhöz kapcsolódó darabokat kérnek tőlünk. Mivel az elmúlt években sokat léptünk fel a katolikus és a református templomokban is Hágában, Rotterdamban és Zwolléban is, ezért elég sok egyházi dal van a repertoárban. Magyar népdal-feldolgozásokat is énekelünk, mert ha holland szervezésben hívnak koncertezni, ott nyilván magyar zenét szeretnének hallani.
A repertoárunk egyébként nagyrészt főleg a capella-darabokból áll, amihez nincsen hangszeres zenei kíséret. Aztán van pár zongorakíséretes vagy éppen zenekari kíséretes darab, és mindig van 1-2 kedvenc, amit nagyon szeretünk énekelni és gyakrabban előkerül. Tehát a repertoár nagyon sokféle és színes.
Egyébként már van holland darabunk is. Jónéhány éve, amikor Kecskeméten koncerteztünk, rá kellett döbbennem, hogy Magyarországon nem nagy kuriózum magyarul énekelni, tehát találnunk kellett egy holland dalt. Egy 1600-as évekbeli himnuszt vettünk elő, óholland szöveggel, nem volt egyszerű! Főként, mert a kórusban többen egyáltalán nem tudnak hollandul, de az óholland mindenkinek tartogatott meglepetéseket.
HH: Ezt a himnuszt hogy sikerült megtalálni? Miért pont azt választottátok?
KK: Ez nem a holland nemzeti himnusz, hanem egy 1600-as években keletkezett lelkesítő dal, Felix de Nobel: “Waer dat men sich al keerd of wend…” kezdetű műve. A holland kollégáimat kértem meg, hogy segítsenek a darabválasztásban.
Még a magyar énekkar megalakulása előtt bekerültem egy holland énekegyüttesbe, a Residentie Kamerkoor-ba. 10 éven át énekeltem rendszeresen velük. Ne felejtsük el, hogy én valahol mégis csak énekes vagyok, és amikor elkerültem Győrből, nagyon hiányzott az éneklés és a kamarazenélés. A Kamerkoor a városi Bach együtteseknek, a Residentie Bach Ensemble-nek része, így mi is rengeteg Bach kantátát énekeltünk. Csodálatos évek voltak, egy csodálatos karnagy, Jos Vermunt vezetése alatt, remek kollégákkal. Ez volt az első aktív időszak, amikor a holland nyelvvel is meg kellett barátkoznom.
Amikor a magyar énekkarral a kecskeméti koncertre készültünk, ezeket a holland kollegákat kérdeztem meg, hogy tudnak-e ajánlani valamit, amit a magyar kórussal meg tudnánk tanulni. Kaptam tőlük egy jó vastag kötetet és abból válogattam. Megnéztem, hogy melyik dal lesz a legmegfelelőbb, ami nem tűnt nagyon nehéznek, és a szövegét is meg tudjuk tanulni. Hát ez a története a mi holland dalunknak.
HH: Eddig beszéltünk már arról, hogy miként kerültél Hollandiába, hogyan működik az énekkar és az óvoda is szóba került. De arról viszonylag kevés szó esett, hogy neked előadóművészként – tehát nem zenetanárként és nem karvezetőként milyen fellépéseid vannak? Hol szoktál fellépni vagy hogy működik a te előadóművészi pályafutásod Hollandiában, vagy akár Hollandián kívül?
KK: Hollandián kívül igazándiból nem túl sok koncertem van, tehát én nem vagyok egy nagyon aktív koncertező művész. Soha nem is voltam. Alapvetően inkább zenésznek érzem magam. Én mindig abból indulok ki, hogy zenész vagyok, és aztán ezen belül énekes, vagy éppen hegedűs, vagy karvezető, ha arra van szükség. Vagy zenetanár. A zenélés egyébként minden alkalommal tanulás és tanítás is. Egymásra figyelés, összehangolódás.
Nagyon szívesen éneklek szólót is természetesen, ha felkérnek. Többször voltam szólista a Kamerkoor-ban, sokszor hívtak a holland templomba egy-egy különleges alkalomra koncertezni, mint énekes szólistát, illetve magyar szervezésben is van néha lehetőségem szóló koncertre. De azt hiszem, hogy az életemnek nem ez a legfontosabb része. Én nem vagyok igazi szólista, én jobban szeretek kamarazenélni, szeretek együtt énekelni másokkal.
És megvallom neked, hogy ezt a Hágai Magyar Énekkart is úgy hoztam létre, hogy én majd énekelek benne, valaki más pedig vezeti. De hát nem akadt más, aki rendszeresen vállalni tudta, úgyhogy egyelőre még mindig én csinálom. Néha átveszi egy kolléga, vagy jön vendégkarnagy, aki éppen sokkal jobban vezényel nálam, de a munka nagy része az enyém marad. Az énekes szólista kollégákkal megalapítottuk a “Quintet M” – Magyar Kvintett formációt, ott énekelhetek velük, az egy fantasztikus élmény. A korona-időszakban, amikor a kórus nem jöhetett össze, gyakorlatilag csak velük koncerteztünk.
Mindenesetre az életemnek így vagy úgy a központja a kamaraéneklés és az énekkar. A Kodály iskola nagyon jól megalapozta ezt annak idején: a közös zenélés és a kórus ott a mindennapok része volt.
Kovács Katalin szakmai pályafutásának főbb állomásainak összefoglalója
- Hágai Magyar Énekkar és Gyermekkar – alapító tag, karnagy és zenei vezető
- Residentie Kamerkoor Den Haag – szólóénekes, énekkari tag
- “Quintet M” Vocal Ensemble The Hague – szólóénekes és zenei vezető
- “Trio Mattinata” Den Haag – hegedűs
- Hágai Magyar Iskola – zenetanár
- “Zenedoboz Együttes” Győr – alapító tag, hegedűs, énekes és zenei vezető
- Cant’Art kamarakórus Győr – énekkari tag
- Győri Nemzeti Színház – énekes, énekkari tag
- “Forrás“ Waldorf Iskola, Győr – magánének,- és zenetanár
- “Harmónia”/”Hangfestő” Zeneiskola, Győr – magánénektanár
- “Ars Nova” Énekegyüttes, Budapest, Kecskemét – énekkari tag
- Kiskunhalasi Zeneiskola – magánénektanár
- Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Kecskemét – magánénektanár
- Szombathelyi Tanárképző Főiskola Kamarazenekara – hegedűs
- Szombathelyi Szimfonikus Zenekar Kamarakórusa – énekkari tag
HH: Tavaly mintha azt olvastam volna, hogy Magyarországon koncerteztél.
KK: Egész pontosan Edelényben koncerteztünk az énekkarral és a Lakó Sándor Kamarazenekarral.
Ahogy azt már említettem, én kecskeméti vagyok, a Kodály iskolába jártam, de emellett az Állami – ma már M. Bodon Pál – zeneiskolában hegedűt tanultam. Középiskolás koromban egy osztálytársammal együtt egy kamarazenekarban is játszottam, amit Lakó Sándor tanár bácsi vezetett. Sanyi bácsi halála után a zenekar az ő nevét vette fel.
Pár évvel ezelőtt találkoztam ezzel a régi osztálytársammal, Szabó Mártival. Elmesélte, hogy még működik a zenekar, ő még most is ott játszik, én pedig elmeséltem, hogy nekem meg van egy kórusom Hágában. Kitaláltuk, hogy milyen jó lenne együtt zenélni valamikor. Szó szót követett és 2017-ben meghívtuk a kecskemétieket ide Hágába. Ők nagy örömmel jöttek, játszottak a családi napon is, és másnap egy nagyon sikeres koncertet adtunk közösen. Ez éppen egy holland szervezésű koncert volt, egy “Driekoningen” templomi hangverseny.
A következő évben mi mentünk Kecskemétre, az én szülővárosomba, és ott koncerteztünk a Lakó Sándor Zenekarral. Jelenleg egy Kodályos évfolyamtársam, egy csellóművész kolléganő, Kulcsár Erika vezeti az együttest. A kecskeméti után az edelényi fellépés volt a második magyarországi közös koncertünk.
Az egyik kórustagunk, Tápai Katalin Edelényből származik, és már nagyon régen említette, hogy Edelényben van egy kastély, és milyen jó lenne, ha ott felléphetnénk az énekkarral. Természetesen örültem az ötletnek, de tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű feladat. Három éve elkezdtük a tervezést, de akkor közbeszólt a korona-járvány. Tavaly végre újra elővehettük a régóta dédelgetett álmunkat és megszerveztünk egy emlékezetes koncertet.
Amikor legelőször megláttam a képet az edelényi kastélyról, nem hittem a szememnek. Egy légi felvételt találtam az interneten, és én azt hittem, hogy a képet összekeverték egy francia Loire menti kastéllyal. Az edelényi kastély egy olyan gyönyörűség, hogy el se lehet képzelni. Valami gyöngyszem, egyszerűen csodálatos. A környezete is nagyon rendezett és szép, a táj pedig mesébe illő. Én alig hittem el, hogy mi itt fogunk koncertezni. Egy icipici városka ez az Edelény Miskolctól 24 kilométerre északra. Kicsit tényleg a világ végén van. És ott áll egy ilyen gyönyörűség, mint ez a kastély.
Egy nagyon szép, sikeres koncertet adtunk, hangszeres szólisták, szólóénekesek, a zenekar és az énekkar. És volt még egy aktualitása is: a jótékonyság, az Ukrajnában zajló háború áldozatainak megsegítése.
Tavaly egyébként már volt egy másik jótékonysági koncertünk az ukrajnai menekültek javára. Ez azért is fontos, mert Bálint Gábor operaénekes kollégám Kárpátaljáról származó magyar fiatalember, az ő családja még most is ott él Munkácson. Ez mindenképpen egy nagyon nehéz időszak mindenki számára, de így személyesen is érintve vagyunk a távoli háborús eseményekben. Úgy gondoltuk, hogy mi ezt a koncertet tudjuk hozzátenni, mi a zenével tudunk segíteni, így szerveződött a tavaly áprilisi hangverseny. Majd úgy döntöttünk, hogy az edelényi koncertünket is jótékonysági céllal szervezzük. A bevételt az Ökumenikus Segélyszervezetnek küldtük el, „Híd Kárpátaljáért” volt az akciójuk neve.
HH: Beszélgetésünk lezárásaképpen szeretném kérni, hogy vegyük elő a jövőbe néző kristálygömböt. Tudnál pár szót mondani arról, hogy mire készülsz vagy mire készültök a jövőben?
KK: Kezdjük azzal, amire biztosan sor fog kerülni. A Húsvét, a Pünkösd és a Karácsony három nagy egyházi alkalom, amin mindig szerepel az énekkar. Ilyenkor mindig kiállunk a magyar közönség, a magyar gyülekezetek elé, hol a katolikus, hol a protestáns templomban.
HH: Szoktatok így vándorolni egyik gyülekezetből másik másikba?
KK: Igen, igyekszünk mindenhol zenével szolgálni. Minden hónap 1. vasárnapján van katolikus mise Hágában. A 2. vasárnap Amszterdamban, 3. vasárnap pedig Hágában tartanak református istentisztelet. Ha a körülmények engedik, Zwolléban is énekelünk, de az a hosszabb utazás miatt ritkábban valósul meg, pedig Hermán János lelkipásztor és a zwollei gyülekezet nagy szeretettel vár minket.
Nagyobb ünnepek idején, húsvétkor, pünkösdkor és karácsony-advent tájt mindig énekelünk Hágában, de ha adódik keresztelő, netán elsőáldozás vagy konfirmáció, akkor is évközben is ott vagyunk a templomban a kórussal vagy legalább szólistákkal. Felekezettől függetlenül, hiszen vannak a kórusban reformátusok, katolikusok, unitáriusok, de vallás nélküliek is.
A Hágai Magyar Énekkar nem kifejezetten templomi kórus, de úgy gondoltam, hogy ha már magyarok vagyunk és magyar templomban szükség van a magyar énekre, akkor legyünk jelen. Tavaly egy temetésen voltunk, ahol a néni utolsó kívánságaként kifejezetten azt kérte, hogy mi énekeljünk majd a búcsúztatásán. Ez olyan megható volt, olyan szép dolog. És Tóth Miklós lelkipásztorunkat is mi búcsúztattuk tavaly az ő legkedvesebb zsoltárával: “Mint a szép hives patakra…” Megindító volt.
Idén pünkösdöt követően június 10-én megint lesz Családi Nap, ami a Hollandiai Magyar Szövetség szervezésében immár minden évben megrendezésre kerül. Erre meghívtuk a kecskeméti zenekar tagjait is, úgyhogy most mi is nagy szervezésben vagyunk a szállásukat és ellátásukat illetően.
És természetesen a közös koncertünket illetően! A Családi nap másnapjára, június 11. este 7 órára tervezünk egy szép koncertet a zenekarral a Heilige Familiekerkben, amire mindenkit szeretettel várunk!
A következő alkalom aztán majd szeptember 23-én lesz: a Huygens-fesztiválon fogunk fellépni szombaton Voorburgben, az Oude Kerkben. A Huygens egy holland szervezésű fesztivál, ahova már évek óta visszahívnak minket. Ez egy óriási megtiszteltetés, és igyekszünk mindig nagyon szépen szerepelni. Nyár után, szeptemberben egyébként nem a legkönnyebb feladat összerázni a társaságot. Ezért a darabokat nyilván már a nyári szünet előtt elkezdjük tanulni.
Októberben a Nagykövetség szervezésében – ha minden rendben megy és megkapjuk a támogatást – Ligeti György emlékkoncert lesz, és aztán decemberben még jön a karácsonyi vagy adventi koncert.
A jövő év tavasza még tervezés alatt, de jövő nyáron jó lenne újra Magyarországon fellépni. Sajnos nagyon sok minden az anyagiak függvénye is. Ezért, ha nincsen támogatás, akkor nem tudjuk megszervezni, vagy nem lesz olyan nagyszabású az esemény.
HH: Gondolom szállás, utazás, munkatársak, helyszín…
KK: Így van, az egész koncertezés annak függvénye, hogy mennyire sikerül szponzorokat találni. Mert tervek, álmok mindig vannak. A budapesti Mátyás templom orgonistája és kántora kiváló kollégám, Hegyi Barnabás, aki hosszú időn át Hágában élt. A jövő nyárra már tervezem a Mátyás templomban a Hágai Magyar Énekkar fellépését, merthogy nagyon szeretném, ha a karnagy úr segítségével meg tudnánk szervezni ott egy közös koncertet a kecskeméti zenekarral közösen, és természetesen szólistákkal megtűzdelve.
A Hágai Magyar Énekkar várható fellépései 2022. második félévében
Június 10 Wassenaar: Családi nap
Június 11 Hága, Heilige Familiekerk: Koncert a Kecskemétről érkező Lakó Sándor kamarazenekarral együtt
Szeptember 23 Voorburg: Oude Kerk: Huygens festival
Október 22 Hága: Ligeti György emlékkoncert
December 16 Hága: Karácsonyi koncert Kodály születésnapján
HH: Engedd meg kérlek, hogy még egyszer gratuláljak ehhez a nagyszerű pályafutáshoz. Nem csak a múlthoz és a jelenhez, hanem a nagyívű, gazdag jövőbeni tervekhez is. Köszönöm, hogy mindezeket megosztottad velünk. További sok sikert kívánunk.
—
A Hágai Magyar Énekkarral kapcsolatos legfrissebb hírek elolvasásához javasoljuk az Énekkar Facebook oldalát: https://www.facebook.com/hagaimagyarenekkar/. A művésznő Facebook oldala pedig itt található: https://www.facebook.com/kata.kovacs.714