Mik a tények? Mikor gyulladt ki a Reichstag és mi lett a következménye?
Bizonyított tény, hogy 1933. február 27-én a német parlament, a Reichstag épülete kigyulladt és súlyos károkat szenvedett, röviddel a küszöbön álló, március 5-i választásokat megelőzően. Tény az is, hogy Marinus van der Lubbe (1909, Leiden- 1934, Lipcse) jelen volt a gyújtogatás helyszínén. A tényt, hogy a parlament nem magától gyulladt fel, a kutatók közül senki sem vitatja. Az is történelmi tény, hogy a röviddel a választásokat követően az új parlament meghozta az ún. felhatalmazási törvényt („Ermächtigungsgesetz”), amivel gyakorlatilag lezárult a Weimari Köztársaság történelmi korszaka és a nemzetiszocialista, vagy ha úgy tetszik náci Németország kezdetét vette: a törvényhozói hatalmat átruházták a német birodalmi kormányra (Reichtsregierung) illetve annak fejére, Adolf Hitler birodalmi kancellárra.
Ki volt Marinus van der Lubbe és hogyan keveredett ebbe a történelmi viharba?
A szülők nincstelenek voltak, viszont öt fiúgyermekről kellett gondoskodniuk, Marinus volt a legkisebb köztük. Tizenkét évesen Oegstgeestbe került, ahol anyja első házasságából származó féltestvére fogadta be. Itt stabil és vallásos családban nőtt fel, majd az általános iskola befejezése után Marinus elment kitanulni a kőműves szakmát a szomszédos Leiden városba: napközben egy vállalkozónál, este pedig a szakipari iskolában volt. Munka közben azonban kétszer is baleset érte. 1925-ben és 1927-ben mészpor ment a szemébe, és hetekig kórházba került. A második baleset után látása annyira megromlott, hogy alkalmatlanná vált a kőműves szakmára, ezért elbocsátották. Összes állandó jövedelme kicsinyke rokkantsági segélye volt.
A szülők nincstelenek voltak, viszont öt fiúgyermekről kellett gondoskodniuk – Marinus volt a legkisebb köztük. Tizenkét évesen Oegstgeestbe került, ahol anyja első házasságából származó féltestvére fogadta be. Itt stabil és egyházhű családban nőtt fel, majd az általános iskola befejezése után Marinus elment kitanulni a kőműves szakmát a szomszédos Leiden városba: napközben egy vállalkozónál, este pedig a szakipari iskolában. Munka közben azonban kétszer is baleset érte. 1925-ben és 1927-ben mészpor ment a szemébe, és hetekig kórház kellett maradnia. A második baleset után látása annyira megromlott, hogy alkalmatlanná vált a kőműves szakmára, ezért elbocsátották. Összes jövedelme kicsinyke rokkantsági segélye volt.
1925-ben a kommunista ifjúsági liga, a „De Zaaier” (Magvető) leideni tagozatának tagja lett. Sógorával való nézeteltérése miatt úgy döntött, hogy Leidenben egy külön szobába költözik. A „De Zaaier” körében Van der Lubbe meggyőződéses kommunista lett, majd hamarosan belépett a Holland Kommunista Pártba (Communistische Partij Holland, CPH). A leideni rendőrség szenvedélyes utcai harcosként ismerte meg. Talán félvaksága tette Van der Lubbe-ot kissé magányos farkassá, aki a pártfegyelemmel sem sokat törődött. 1931 áprilisában elhagyta a pártot, a veszekedések és feddések miatti bosszúságból.
1933-ban a németországi politikai fejleményekről szóló jelentések miatt Van der Lubbe úgy döntött, hogy odamegy. A német nemzetiszocialista párt létszáma és hatalma nőtt, január 30-án pedig Adolf Hitler birodalmi kancellár lett. Február 3-án Van der Lubbe elhagyta Leident, és tizenöt nappal később (azaz február 18-án) megérkezett Berlinbe. Valószínűsíthető, hogy itt apátiába süllyedt, megfélemlített hangulatban találta berlini elvtársait. Ezért úgy döntött, hogy maga adja meg a forradalmi jelet. Február 25-én tűzgyújtó eszközöket vásárolt, és este sikertelenül próbált tüzet gyújtani a város három középületében. További sétakat követően két nappal később a Reichstag hatalmas épületére esett választása.
Mi történt a Reichstag felgyújtásának napján?
Forrásunk, a Huygens Intézet összefoglalója szerint (mely 2013-ig bezárólag dolgozta fel az törénészi kutatásokat) azon a hétfőn, 1933. február 27-én, kilenc órakor Van der Lubbe betört egy magas ablaküveget a parlament épületénél, és bemászott rajta. A folyosókon végigfutva néhány helyen sikerült tüzet gyújtania, és végül megtalálta a nagy ülésterem bejáratát, és perceken belül tüzet gyújtott benne. Amikor a hőség hangos robajjal felrobbantotta az üvegtető kupoláját, akkor az onnantól gyakorlatilag kéményként működött, és két órán belül a terem teljesen kiégett.
Senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy gyújtogatás történt. De az sem meglepő, hogy ilyen nagy tűznél a szakértők egynél több gyújtogatóra és politikai összeesküvésre gondoltak, különösen akkor, amikor kiderült, hogy Van der Lubbe kommunista szimpátizáns volt.
Kapóra jött az tűzeset a náciknak
A nácik már február 28-án szükségállapotot hirdettek Németországban. Post factum (vagyis a tett elkövetését követően, nyilvánvalóan jogsértő módon) a gyújtogatás büntetési tételét halálbüntetésre módosították. Néhány héten belül nem kevesebb, mint tízezer baloldali politikai fogoly került börtönbe vagy táborokba.
Kettős „ügynök” volt van der Lubbe?
A német nácik gyors hatalomra jutása igazolni látszott azt a benyomást a nem nemzetiszocialista gondolkodású megfigyelőkben, hogy a tűz nagyon jól jött a náciknak, és ezért nagyon is lehetséges, hogy maguk gyújtották fel. A Komintern szinte azonnal ezt az értelmezést választotta, és gondoskodott annak terjesztéséről.
Például a gátlástalan Komintern-ügynök, Willy Münzenberg Párizsban összeállította a Braunbuch über Reichstagbrand und Hitler-Terrort című iratot,amelynek hamis dokumentumokkal és nyilatkozatokkal támasztotta alá a nácik gyújtogatási elméletét – ezt 1933 augusztusában számos nyelven és nyomtatásban terjesztettek. Ugyanebben az évben Van der Lubbét leideni elvtársai azonban megpróbálták egy másik iratban (Roodboek: Van der Lubbe en de Rijksdagbrand) olyan szövegekkel és nyilatkozatokkal megvédegni, amelyeket azt voltak hivatottak igazolni, hogy ő soha nem akart, vagy válhattott a nemzetiszocialisták kollaboránsává.
A per a lipcsei Reichsgerechtshof előtt 1933. szeptember 21. és december 23. zajlott. A nemzetiszocialisták és a rendőrség célja az volt, hogy egyszer s mindenkorra bebizonyítsák, hogy a Komintern állt a támadás mögött. Van der Lubbe mellett ezért négy másik gyanúsított is volt a vádlottak padján. Ők igazi kommunista párttagok voltak: egy német és három bolgár.
Míg a bolgár Georgi Dimitrov hevesen védekezett a vádak ellen, Van der Lubbe teljesen lehangolt és kábult benyomást keltett a tárgyalásokon, amelyeket napról napra követett a világsajtó. Van der Lubbe vajon gyengeelméjű volt, vagy a nácik drogokkal kábították el, hogy leplezzék saját bűnrészességét?
Az 1933. december 23-án kihirdetett ítélet által a bíróság közvetve elismerte, hogy a nácik által leginkább óhajtott kommunista összeesküvés bizonyítékait nem lehetett összegyűjteni: a négy kommunista párttagot vádlottat fel kellett menteni, csak Van der Lubbe kapott halálbüntetést hazaárulás címén. 1934. január 10-én kora reggel Van der Lubbe-t lefejezték Lipcsében.
Lehet, hogy mégsem a holland kommunista volt a tettes?
86 évvel a Reichstag felgyújtása után, azaz 2019-ben új vita bontakozott ki arról, hogyan vajon mi történhetett aznap. A „Hannoversche Allgemeine Zeitung” („HAZ”) beszámol egy olyan új dokumentum felfedezéséről, amely azt a gyanút veti fel, hogy az SA-nak keze lehetett az ügyben. Hans-Martin Lennings (1904-1962) az SA egyik tagjának mindaddig ismeretlen vallomásáról van szó. A cikket jegyző Kellerhoff szerint Lennings állítólag kijelentette az 1955-ös dokumentumban, hogy 1933. február 27-én este este 8 és 9 óra között ő vitte autójával a holland Marinus van der Lubbét a Reichstaghoz. Az épület akkor már lángokban állt szerinte. Ez azt jelentené, hogy van der Lubbe, akit később gyújtogatóként ítéltek el, és állítólag tetten értek, nem lehetett a tettes.
Ennek az értelmezésnek ellentmond Sven Felix Kellerhoff történész, aki a „Die Welt” újság történelmi szerkesztőjeként dolgozik, és szintén publikált egy cikket a témában. Azt mondta a Deutschlandfunk Kulturnak, hogy ő maga még nem nézte meg a dokumentumot. úgy véli, hogy Lennings 1955-ös vallomása minden bizonnyal hiteles, „de ez semmit sem mond a tartalmáról, függetlenül attól, hogy hiteles-e, mivel az 1933-as évről szól”. Von Meding, a „HAZ” újságírójának érvelését, miszerint Lennings 1955-ös kijelentésével önmagára tett volna terhelő nyilatkozatot, és ezért hiteles, a „Welt” szerkesztője tévesnek nevezte. Kellerhoff azt mondja, hogy Lennings nem önmagát vádolta, hanem éppen felmentette magát, „mert amit a férfi beismer, az büntetőjogi szempontból nem kifogásolható – valakit a Reichstaghoz vitt az autójával”. Ugyanakkor Lennings azt mondta a „HAZ” szerint, hogy néhány más SA-taggal együtt tiltakozott ez ellen 1934 elején, amikor van der Lubbe kivégzése küszöbön állt. „Ha ennek nem az a célja, hogy mentő körülmény legyen, akkor nem tudom mit mondjak.”
Friss kutatási eredmény (2023): Nem bizonyított, hogy bedrogozták a nácik van der Lubbét
A berlini Reichstag felgyújtásáért 1934-ben kivégzett Marinus van der Lubbe maradványait exhumálták, majd megvizsgálták földi maradványait. Az idén, 2023-ban lezárt vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy a tárgyalások során bedrogozták volna Lubbét. Genetikai vizsgálatok ugyanakkor bebizonyították, hogy valóban van der Lubbe feküdt a kihantolt lipcsei sírban.
Kép: Marinus van der Lubbe emlékköve. Lipcse, Südfriedhof. Forrás: Wikipedia
Forrás: huygens.knaw.nl, duitslandinstituut.nl, deutschlandfunkkultur.de
Hívókép forrása: wikipedia.org CC BY-SA 3.0