A fogyasztási cikkek és szolgáltatások 0,2 százalékkal drágultak szeptemberben, mint az előző év azonos hónapjában – jelentette tegnap a holland statisztikai hivatal (CBS). Augusztusban az infláció 3,0 százalék volt. A fogyasztói árindex betekintést nyújt az árak hónapról hónapra történő változásába is. Az árak 2023 szeptemberében 0,4 százalékkal csökkentek 2023 augusztusához képest.
Az energiahordozók nélkül jóval magasabb az infláció mértéke
Az energiaárak alakulása már egy ideje jelentős hatást gyakorol az inflációra. Az általános inflációs ráta mellett a CBS minden hónapban közzéteszi azt az inflációs rátát is, amelyből az energia és az üzemanyagok árának alakulását kivonták. Szeptemberben az energia és az üzemanyagok nélkül számított infláció 5,5 százalék volt. Augusztusban ez 6,4 százalék volt.

Jelentős az energiahordozók árváltozása
Különösen az energia (gáz, villamos energia és távfűtés) árának alakulása okozta az infláció ilyen nagy mértékű csökkenését. Szeptemberben az energia több mint 57 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly szeptemberben. Augusztusban az árak közel 47 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év azonos hónapjában.
Az üzemanyagok jóval drágábbak mint tavaly
Az üzemanyagok árának alakulása felhajtó hatást gyakorolt az infláció alakulására. Szeptemberben az üzemanyagok 5,5 százalékkal voltak drágábbak, mint az előző év azonos hónapjában. Augusztusban az üzemanyagok még mindig 0,6 százalékkal voltak olcsóbbak, mint 2022 augusztusában. 2023 szeptemberében egy liter benzin átlagosan 2,12 euróba, egy liter dízel 1,91 euróba került. Augusztusban ez 2,08 euró, illetve 1,82 euró volt literenként.
Az eurózóna infláció is jelentősen csökkent: lásd a lenti grafikont
Az alábbi képből könnyen kiolvasható a lényeg: Hollandiában jóval kisebb az infláció mint az eurózóna átlaga (Magyarországról már nem is beszélve).

Holland infláció: 3 százalékra lassult a drágulás Hollandiában
Kelt: 2023. szeptember 6.
A holland Statisztikai Hivatal (CBS) előzetes becslése alapján az infláció augusztusban 3 százalék volt. Ezt megelőzően, júliusban a végfogyasztói termékárak 4,6 százalékkal drágultak, mint egy évvel korábban. A fogyasztóiár-index (CPI) növekedésének végleges adatait szeptember 12-én fogják közzétenni. A 2023. augusztusi 3,0 százalékos infláció konkrétan annyit jelent, hogy a fogyasztási cikkek árai 3 százalékkal lettek magasabbak, mint 2022 augusztusában.
Mi lett olcsóbb, mi drágult?
Az inflációs ráta mellett a CBS a főbb termékcsoportokra vonatkozó becsléseket is közzétette. Jelentősen csökkent az üzemanyagok- és energiahordozók ára (-28,6%). A szolgáltatások és ipari termékek árnövekedése az átlag közelében maradt (5,4 ill. 6,4%), míg az élelmiszerek, italok és dohány ára jóval meghaladta azt (10,3%) egyéves összehasonlításban.
Szeptember 12-én a fogyasztói árindex valamennyi kategóriájának áralakulását is közzéteszik majd.
Olcsóbb a bevásárlás Németországban mint Hollandiában
Kelt: 2023. augusztus 8.
De miért is? Míg a holland kormány csak „sötétben tapogatózik” és vizsgálatot rendel el, addig a kereskedelmi lánc egyes tagjai már elég jól tudják az okok jelentős részét. A vizsgálat konkrét kiváltó oka az volt, hogy három szervezet nyílt levelet írt a holland gazdasági miniszternek.
Felosztották a területeket a termékgyártók
Az egyik kulcsszó az, hogy territoriale beperkingen. Ez azt jelenti, hogy a gyártók kötelezik a nagy- és kiskereskedőket, hogy a termékeket bizonyos területen belüli közvetítőtől vásárolják és ezzel megakadályozzák, hogy a kereskedők az olcsóbb ajánlatokat válasszák. Ez nyilván tükröződik a végső fogyasztók által fizetett árban is. Ezért sok német határhoz közel élő vásárló jár át Németországba, ahelyett, hogy holland szupermarketekből vásárolna. Az árak magukért beszélnek: az Edeka a literes kólát 1,07-ért adja, a holland átlagár pedig 1,50.
Az EU vizsgálata 2020-ban arra a következtetésre jutott, hogy a területi beszerzési korlátozások eltörlése a bolti vásárlóknak mintegy 14,1 milliárd eurós megtakarítást hozhatna. A vizsgálat azt feltételezi, hogy az eltörlést követően a kereskedők az árelőnyt közvetlenül, nyerészkedés nélkül továbbadnák a vevőknek.
Termékcímkék nemzeti nyelven
A probléma ennél azért egy picivel bonyolultabb és van egy másik – technikai jellegű – probléma is. Az EU-tagállamaiban (is) kötelező a termékcímkéket az ország nyelvének megfelelő címkével ellátni. Vagyis még ha lehetne is a terméket Németországból beszerezni a boltoknak, a német feliratos termékeket át kellene címkézni, mielőtt a boltok polcaira kerülhetnének. A Picnic nevű bolt mégis megpróbálkozott, de a hatóságok visszavonulásra kényszerítették.
Vannak egyéb okok is
És nem is mellékesek. Így például a német forgalmi adó élelmiszereknél csak 7, Hollandiában pedig 9 százalékos. Az sem mellékes, hogy mekkora a piac (és hány cég versenyzik rajta) illetve az, hogy – részben emiatt – mekkora mennyiséget tud beszerezni egy élelmiszerbolt (mennyiségi kedvezmények).
Nem siet a kormány
A vizsgálat eredményét csak az év végére várja a kormány. Ez már csak azért is érdekes, mivel a mostani kormány mandátuma addigra várhatóan lejár (november végén választások lesznek).
Forrás: nos.nl
Holland élelmiszer árak: Van ami olcsóbb, mint tavaly
Kelt: 2023. július 13.
Hónapokig tartó drágulás után a holland szupermarketekben a különböző termékek ára lassan, de biztosan csökkenni kezd. Az uborka, eper, padlizsán és dinnye már olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt a Hiiper elemzőcég felmérése alapján.
Olcsóbb a vaj, sajt és tojás is
A tejágazatban is egyre gyorsabban csökkennek az árak. Például a vaj még negyedével drágább volt az év elején, mint 2022 márciusában, de az ára immár csak kevéssel haladja meg a 2022. júniusi árat. Az év elején a tej 25 százalékkal volt drágább, most már csupán 17 százalékkal. Figyelemre méltó a tojás árának csökkenése is. Ez még mindig 19 százalékkal több a tavaly júniusi értéknél, de az első negyedévben az árkülönbség bő 30 százalék volt az egy évvel korábbihoz képest.
Előretörtnek a házi márkás termékek
Ráadásul a meredek infláció miatt a fogyasztók is egyre inkább odafigyelnek az árakra. Az A-márkák egyre inkább alulmaradnak a saját márkákkal szemben. A szupermarketek jelenlegi árai mellett a Hiiper a fogyasztók által megosztott blokkokat is megvizsgálta. „Azt is látjuk, hogy egyre több ügyfél pártol át a diszkontokhoz. Az emberek egyértelműen a megfizethetőséget választják a luxus illetve személyzettel ellátott pultos kiszolgálással szemben ” – mondja Smeets.
A múlt hónapban Hollandiában az infláció 5,7 százalék volt – jelentette kedden a holland Statisztikai Hivatal (CBS). Az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára összesen 13 százalék volt a holland Statisztikai Hivatal (CBS) szerint.
Mindent egybevetve, Hiiper szerint az árak még mindig meghaladják az egy évvel ezelőttit. „Az áremelkedések csúcsa már mögöttünk van. Összességében az árak még mindig 16 százalékkal magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. És ezt azért megérzik a fogyasztók pénztárcájukon” – mondja Smeets. Hiiper csak a szupermarketek árait vizsgálta, ezeken belül pedig nagyobb hangsúlyt kaptak a napi fogyasztási cikkek.
Forrás: nos.nl
Hollandiában februárban 8 százalékra emelkedett az infláció
Kelt: 2023. március 3.
Hollandiában az árak emelkedésének üteme februárban gyorsult az egy hónappal korábbihoz képest. Sok élelmiszer nagyobb mértékben drágult az elmúlt hónapban, mint januárban. Az ipari termékek ára is gyorsabban emelkedett.
A holland Statisztikai Hivatal (CBS) úgynevezett „gyors első becslésben” arról számol be, hogy az infláció a múlt hónapban elérte a 8 százalékot. Januárban az infláció éves szinten 7,6 százalékra csökkent a decemberi 9,6 százalékról.
Ismét lendületet vett az infláció Hollandiában
Az infláció három egymást követő hónapnyi csökkenés után tehát februárban kezdett először újra emelkedni. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a napi élelmiszerek ismét drágábbak lettek.
A szupermarketekben a termékek átlagos áremelkedése a múlt hónapban 15,1 százalék volt, szemben a januári 14,5 százalékkal.
Forrás: rtlnieuws.nl
Holland infláció: Végre lassul, bár még mindig gyors
Kelt: 2022. december 1.
Másfél év óta először csökken meredeken az infláció. Ennek elsősorban az az oka, hogy a benzin és a gázolaj olcsóbb, és a gáz és a villamos energia ára is csökken. Viszont még mindig messze van az idő, amikor az infláció visszatér az energiaválság előtt megszokott alacsony értékhez.
Az infláció novemberben 11,2 százalék volt a holland Statisztikai Hivatal szerint. Ez még mindig nagyon magas, de mégis jó hír a szeptemberben mért rekordértékhez képest. Akkor az infláció elérte a 17,1 százalékot. A mostani adatok (HICP) az európai statisztikai módszer szerint lettek kiszámítva. A jövő héten teszik közzé a holland definíció szerinti inflációt.
A pozitív összképre azért néhány árnyék is vetül
A fenti jó hírhez néhány fontos megjegyzést kell tennünk. Az inflációs ráta kiszámításához a mai árakat az egy évvel ezelőttiekkel hasonlítjuk össze. Tavaly novemberben azonban az infláció már meredeken, közel 6 százalékra emelkedett az előtte éveken át megszokott 2-3 százalékhoz képest.
Egy másik szempont az, hogy bár az energiaárak csökkennek, sok egyéb termék és szolgáltatás ára még mindig emelkedik. „A fogyasztók azt tapasztalhatják, hogy energiaszámláik nem nőnek még nagyobbra, viszont sok üzletben a termékek még mindig egyre drágábbak” – mondja Nic Vrieselaar, a Rabobank közgazdásza.
Milyen 2023-as holland infláció várható?
A közgazdászok arra számítanak, hogy az árak egyelőre nem fognak csökkenni. 2023-ra 3,5 és 8,5 százalék közötti inflációs ráta várható (a becslés túl pontosnak nem mondható – a szerk. megj.) Történelmileg ez még mindig átlag feletti, de az biztos, hogy lényegesen alacsonyabb, mint az idei érték.
A következő hónapokban várható csökkenés nagyrészt a kormány által az energiára előírt árplafonnak tudható be. A kormány ezáltal – közpénzekből (szerk. megj.) – részben kompenzálja a magasabb energiaárakat.
Forrás: nos.nl
Úgy tűnik, lehiggadt valamelyest az infláció Hollandiában
Kelt: 2022. november 7.
Hollandiában a fogyasztói átlagos árnövekedés az európai harmonizált módszerrel kiszámolva (HICP) 16,8 százalék volt októberben– írta az előző hó végén a holland Statisztikai Hivatal (CBS). Szeptemberben ez az érték 17,1 százalék volt.
Ebben az első becslésben a CBS egyes termékcsoportok árainak alakulását is közzétette. Ezek a termékcsoportok következők: ipari termékek az energia nélkül, energia az üzemanyagokat is beleértve, élelmiszer, italok és dohánytermékek, valamint a szolgáltatások.
2022. október (%) | 2022. szeptember (%) | |
Összesen | 16,8 | 17,1 |
Ipari termékek az energia kivételével | 7,8 | 7,2 |
Energia, beleértve az üzemanyagokat is | 99,8 | 113,8 |
Élelmiszer-, ital- és dohányáru | 11,5 | 10,5 |
Szolgáltatás | 6 | 5,9 |
Forrás: cbs.nl
Holland infláció: óriási léptekkel vágtat a 20 százalék felé
Hollandiában az infláció az európai harmonizált fogyasztói árindex alapján (HICP) szerint szeptemberben 17,1 százalék volt – írja a holland Statisztikai Hivatal (CBS). Augusztusban ez az érték 13,7 százalékon állt. Ez egy első becslés, amely az egyelőre még nem hiánytalan forrásadatokon alapul. A végleges adatokat, beleértve a holland fogyasztói árindexet (CPI) módszerével számított inflációt is, október 6-án teszik közzé.
A 2022. szeptemberi 17,1 százalékos inflációs ráta azt jelenti, hogy a fogyasztási cikkek ára 17,1 százalékkal magasabb, mint 2021 szeptemberében. A szeptemberi 17,1 százalékos inflációs ráta tehát nem haladja meg az augusztusi 13,7 százalékos inflációs rátát.
Forrás: cbs.nl CC BY-SA 4.0
Augusztusban 13,6% volt a holland infláció. Határozott kamatemelést sürget a holland jegybank
Kelt: 2022. augusztus 31.
Hollandiában a mindennapi élet 13,6 százalékkal volt drágább augusztusban, mint tavaly ugyanebben a hónapban – számolt be a Holland Statisztikai Hivatal (CBS). Hollandiában és az euróövezet többi részén már hónapok óta magas az infláció, és ez még egy darabig így lesz – véli Klaas Knot, a De Nederlandsche Bank (DNB) elnöke.
13,6 százalékos infláció még magasabb volt, mint júliusban (11,6 százalék) az úgynevezett harmonizált európai módszer szerint.
Főleg az energiárak fűtik az inflációt
A meredeken emelkedő gáz- és villamosenergia-árak a fő bűnösök. De ezek a magasabb energiaköltségek az élelmiszerárakat is egyre inkább befolyásolják. A CBS szerint az ételek, italok és dohánytermékek csaknem 11 százalékkal drágábbak voltak augusztusban, mint tavaly ugyanebben a hónapban.
Jelenleg még a megnövekedett kereslet is fűti az árnövekedést
Az euróövezet inflációja továbbra is magas marad – közölte a DNB elnöke. A magas áremelkedések nemcsak az olyan sokkhatások következményei, mint a magas energiaárak, valamint az alapanyagok és termékek, például a számítógépes chipek hiánya, hanem a termékek és szolgáltatások iránti nagy keresletnek is. Ez nyilvánvaló az európai gazdaságok vártnál jobb növekedési adataiból – mondta Knot kedden Dániában tartott beszédében.
Most nyáron még kedvezőek a növekedési adatok
A növekedés továbbra is kedvezőnek bizonyulhat a jelenlegi negyedévre, például a nyári időszakban a turizmus eredményeként. A hosszabb távú előrejelzéseket nehezebb megtenni, de Knot látja a jeleit annak, hogy lassulás következik. „De még ha el is jön ez a lassulás, ez önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy az inflációt a középtávú célunk felé tereljük.”
A gyengülő euró növeli bizonyos nyersanyagok árait
Ugyanakkor Knot számos olyan kockázatot is lát, amelyek az infláció további növekedését okozhatják. Például az energia és az élelmiszer tovább is drága maradhat, mert az ukrajnai háború nem mutatja a hamarosan véget érő háború jeleit. A magasabb bérek is növelhetik az inflációt, mert a vállalatok áthárítják a bérköltségeket az áraikban. A dollárral szembeni csökkenő euró jelentősen megdrágíthat bizonyos dolgokat, például az olajat és a fémeket, mivel dollárban kereskednek velük.
Mindezen kérdések miatt Knot, a kamatpolitikába való határozott beavatkozást támogatja.
Addig kell emelni a kamatokat, amíg kétszázalékos lesz a középtávú infláció
Az EKB legutóbbi irányadó ülésén 0,5 százalékkal emelte a kamatokat. A jövő héten újabb 0,5-ös, vagy akár 0,75-ös növekedés várható. Knot azt javasolja, hogy addig emeljék tovább a kamatokat, amíg a középtávú inflációs várakozások el nem érik a 2 százalékot, ami a jegybank által meghatározott célszint.
Forrás: nltimes.nl
Holland infláció 2022 júniusban: a cégek (még) nyereségesek, a háztartások veszítenek
Kelt: 2022. július 1.
Az infláció 9,9 százalék volt júniusban. Ez még mindig magas érték, de egy kicsit kevésbé magas, mint a múlt hónapban. Akkoriban 10,2 százalékos inflációt mértek. Ez a Központi Statisztikai Hivatal európai számítási módszeren alapuló számadataiból derült ki.
Ez a harmadik hónap egymás után, hogy az infláció csökken az előző hónaphoz képest. Az energia, beleértve az üzemanyagokat is, valamivel olcsóbb lett. Az élelmiszerárak viszont kicsit gyorsabban növekedtek.
A United Consumers adatai szerint a múlt hónapban megdőlt a benzin árrekordja. Június 8-án az országos javasolt kiskereskedelmi ár egy liter 95-ös benzinnél 2,505 euró volt. Azóta az árak ismét kissé csökkentek. Tegnap a javasolt kiskereskedelmi ár 2,46 euró volt.
Hollandiában nagyobb az infláció, mint az eurózóna átlaga
Az euróövezetben viszont nőtt az infláció. A térség átlagában az árak átlagosan 8,6 százalékkal emelkedtek. Ez újabb rekord. Májusban az euróövezetben az infláció még csak 8,1 százalékos volt.
A holland infláció hónapok óta magasabb az euróövezet átlagánál, de ez a különbség egyre inkább csökken. Áprilisban Hollandiában 11,9 százalékot mértek, az euróövezetben pedig 7,5 százalékot.
Hogy ezek az inflációs ráták miben különböznek egymástól, azt nem igazán lehet megmondani, mondta korábban Peter Hein van Mulligen vezető közgazdász, de a lehetséges magyarázatok közé tartozik, hogy a hollandiai gázpiac erősen liberalizált és a gázárak számításának módja is eltérő.
A cégek még nyereségesek, a háztartások veszítenek vásárlóerejükből
Tegnap a Gazdaságpolitikai Elemző Iroda (Centraal Planbureau) jelentésében megállapította, hogy az infláció terhe egyenlőtlenül oszlik meg. Míg a magánszektor általában még mindig nyereséges, sok háztartás vásárlóereje csökken.
A kutatók azt javasolták, hogy egyszer emeljék meg a béreket a cégek nyereség rovására, hogy megosszák a terheket a vállalkozások és a háztartások között. Azt azonban el kell kerülni, hogy ár-bér spirál alakuljon ki, amelyben a vállalatok előbb az árakat emelik, hogy aztán növelhessék a béreket, s utána a megnövekedett bérek újból áremelkedéshez vezessenek.
Holland nemzeti bank: Idénre 8,7% infláció, jövőre recesszió és 10,8 százalék?
Kelt: 2022. június 13
A holland gazdaság lassulóban van, a koronavírus okozta recesszióból való gyors és erőteljes kilábalást követően. Az Ukrajna elleni orosz agresszió hatása, az energiaárak és az akadozó világkereskedelem fékezi a gazdasági növekedést. Idén majdnem teljesen leáll a növekedés, és csak az év végén indulhat újra.
Az év egészében az erős kezdésnek köszönhetően továbbra is 2,8 százalékos körül marad a növekedés holland nemzeti bank (De Nederlandsche Bank – DNB) szerint
Előzetesen 8,7 százalékos éves inflációt várnak 2022-re
Az idei átlagos inflációs rátát 8,7 százalékra várják, a drága energia, az élelmiszerek, valamint számos áru és szolgáltatás megnövekedett ára miatt. Az infláció várhatóan csak jövőre csökken, 2023-ban 3,9 százalékra, 2024-ben pedig 2,4 százalékra. A magas infláció 2022 folyamán elolvasztja a háztartások reáljövedelmét és csökkenti a fogyasztást.
A háztartásokat nem egyformán érinti az energia és az élelmiszer meredek és megdöbbentő mértékű áremelkedése. Az alacsony jövedelmű háztartások különösen kiszolgáltatottak. Jövedelmük viszonylag nagy részét költik energiára, és gyakran nincs pénzügyi tartalékuk.
A DNB célzott támogatásokat javasol: a benzinár adócsökkentése nem ilyen
A DNB szerint a kormány nem tudja megakadályozni a magasabb energiaárak miatti jövedelemkiesést, a kompenzációs intézkedéseknek inkább a legsúlyosabban érintett és a támogatásra leginkább szoruló csoportokra kell koncentrálniuk. A benzin és a dízel jövedékiadó-csökkentése például nem az alacsonyabb jövedelmű csoportnak szól, mert nekik nem mindig van autójuk. A DNB véleménye szerint ez az intézkedés nem állandó, csakúgy, mint más, már meghozott intézkedések, mint például az energiaadó csökkentése.
A feszült munkaerőpiac, ahol munkaerőhiány van, szintén eltart még egy ideig. A DNB arra számít, hogy a vállalatoknál emiatt idén átlagosan 3 százalékkal, 2023-ban és 2024-ben pedig 4 százalékkal emelkednek a szerződéses bérek.
A béremelések ellensúlyozhatják a magas infláció munkavállalókra gyakorolt hatásainak egy részét, de a DNB óva int az automatikus árkompenzációtól. Ez csak tovább növelné az inflációt. „Nem bölcs dolog, ha a bérek felzárkóznak, és olyan gyorsan emelkednek, mint az infláció, mert nem akarunk bér-ár spirált” – mondja Olaf Sleijpen, a holland nemzeti bank igazgatója
Egy elhúzodó ukrán háború komoly gazdasági következményekkel járhat
Tekintettel az ukrajnai háború időtartamát és lefolyását övező nagy bizonytalanságra, a DNB alternatív gazdasági forgatókönyvet is kidolgozott. A háború gazdasági hatása még súlyosabb lehet, nagyobb a bizonytalansággal, magasabb energia- és élelmiszerárakkal, a világkereskedelem nagyobb visszaesése mellett.
Ha az orosz olaj- és gázellátás teljesen leáll, az a vállalatokat is érinti, és csökkenhet a termelés. Ebben az esetben a gazdasági növekedés tovább fog csökkenni, és a gazdaság 2023-ban recesszióba zuhanhat, az infláció pedig 10,8 százalékra emelkedhet.
Áprilisban valamelyest lassult a szokatlanul nagy holland infláció mértéke
Kelt: 2022. április 29.
A holland infláció az európai harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) alapján áprilisban 11,2 százalékos, közölte a holland Statisztikai Hivatal (CBS). Márciusban ez az érték 11,7 százalékos volt.
Ez az érték egy első becslés, mivel még nem áll rendelkezésre minden forrásadat. A rendes számok, beleértve a holland fogyasztói-árindexet (CPI) május 10-én hozzák majd nyilvánosságra.
Forrás: cbs.nl CC BY-SA 4.0
Hollandiában idén 5,2 vagy 6 százalékos éves inflációra számítanak
Kelt: 2022. március 10.
Az NOS arról számolt be, hogy az elemzők várakozásai szerint az infláció még jó ideig magas marad. A Központi Tervhivatal (Centraal Planbureau) 2022 egészére 5,2 százalékos inflációból indul ki. Ha az energiaárak továbbra is magasak maradnak, akkor ez az érték akár 6 százalékig is nőhet.
Kevesebbet ér a megszerzett jövedelem
A legtöbb háztartás egyelőre nem kap annyi béremelést vagy állami támogatást, amennyi a mostani hatalmas áremelkedéseket ellensúlyozhatná. A közgazdászok várakozása szerint az átlagos vásárlóerő 2,7 százalékkal fog csökkenni. Ez több mint 40 éve a legsúlyosabb csökkenés.
Forrás: nos.nl
Holland Nemzeti Bank: Jövő nyárig is kitart a magas infláció
Kelt: 2022. február 8.
A megnövekedett infláció jövő nyárig tart, és talán még tovább. Ezt Klaas Knot, a De Nederlandsche Bank elnöke mondta a Buitenhof című műsorban. Knot az idei negyedik negyedévben várja az első kamatemelést, de hangsúlyozza, hogy az Európai Központi Bank (EKB) jelenlegi politikája már most is magasabb hitelfelvételi költségekhez vezet.
A múlt héten Knot és az eurozóna többi jegybankelnöke elemzést készített az infláció jövőbeni alakulásáról. Mivel a jegybanki politika késleltetve fejti ki hatását, az EKB a jövőben inkább az inflációs várakozásokat vizsgálja, mint a jelenlegi magas inflációs adatokat.
A gáz- és olajárakkal kezdődött minden
Az infláció a gáz- és olajárak emelkedése miatt emelkedni. Úgy tűnik, hogy az áremelkedések egyre szélesebb körben terjednek.
„Most úgy gondolom, hogy az elemzés alapján az infláció az euróövezetben az év nagy részében 4 százalék felett marad” – mondta Knot. Mivel a holland inflációs ráta jelenleg magasabb, mint az euróövezet többi részén, ez „biztosan” Hollandiára is vonatkozhat.
Knot: Úgy gondoljuk, hogy a megnövekedett infláció legalább két évig fog tartani
Az idei magasabb infláció is átgyűrűzik a jövő évre, mire Knot számít. „Most úgy gondoljuk, hogy összességében ez a megnövekedett infláció összesen legalább két évig fog tartani, a tavaly nyárihoz képest. Ha ugyan nem tovább.”
A magas inflációs időszakban a központi bankra tekintenek a kamatlábak emelése ügyében. Ez lehűti a gazdaságot, így az árak kevésbé gyorsan emelkednek.
Először azonban az EKB pénzügyi eszközfelvásárlási programját tovább kell mérsékelni, véli Knot. „Mielőtt a lábaddal a fékpedálra lépnél, először le kell venned a lábadat a gázpedálról.” Ez a fékpedál emeli a kamatlábakat, magyarázza Knot. A gázpedállal pedig ő a kötvényvásárlási programra utal.
„Jelenleg a lábunk a gázpedálon van” – mondja Knot a visszavásárlási programról. Az EKB havonta több tízmilliárd dollár értékű állami és vállalati hitelt vásárol. „Ennek a lehető leghamarabb véget kell vetnünk. Ez csak olaj a tűzre.”
A piaci kamatok már most is növekszenek
A DNB elnöke rámutat arra, hogy a kötvényvásárlások csökkentése már így is magasabb tőkepiaci kamatokat és ezáltal magasabb hitelfelvételi költségeket eredményeznek. Knot szerint ez közvetlenül a jelzálogkamatok és a bank által kért kamatláb növekedéséhez vezet.
Knot szerint az EKB kamatemelési várakozása az idei negyedik negyedévben „folyamatosan változó becslés”.
A holland pénzügyminisztérium kényelmesre veszi a figurát
A holland Pénzügyminisztérium azt mondja, hogy Knot kijelentéseire reagálva megértik, hogy sokan aggódnak az emelkedő árak miatt. A kabinet azonban csak a jövő hónapban fog a kérdéssel foglalkozni. Ezután a Központi Tervezési Iroda (Centraal Planbureau) új számokkal fog előállni többek között a várható bérekről és árakról. A minisztérium szerint csak akkor lesz képük arról, hogy az infláció milyen hatással lesz a holland háztartásokra.
Forrás: nos.nl
Holland infláció: Egyre gyorsabban száguld
Kelt: 2022. február 2
Hollandiában az infláció januárban továbbra is meredeken emelkedik, 7,6 százalékra nőtt az egy évvel korábbi azonos hónaphoz képest. A holland statisztikai hivatal (CBS) szerdán az európai harmonizált módszer alapján számol be erről.
Az árak már régóta emelkednek. Ez részben a járványból való gyors gazdasági kilábalásnak köszönhető, amely bizonyos nyersanyagokból hiányhoz vezetett. A magasabb élelmiszer- és energiaárak szintén hozzájárulnak az infláció meredek emelkedéséhez.
A jövő héten a holland statisztikai hivatal a saját számítási módszere szerint fogja közzétenni a holland inflációt. Ez általában valamivel alacsonyabb, és decemberben 5,7 százalékon állt. A decemberi adat a legmagasabb szint volt az elmúlt közel negyven évben. A statisztikai hivatal szerint csak a gáz- és villanyszámla közel 75 százalékkal volt magasabb a tavalyi év utolsó hónapjában, mint egy évvel korábban.
Az európai országok által az infláció kiszámításához használt módszerek kissé eltérnek egymástól. Például a különböző áruk és szolgáltatások súlyozása eltérő lehet. Az inflációs adatok összehasonlítása érdekében kidolgozták az európai harmonizált módszert (HICP). Ezen módszer szerint a holland infláció 2021 egészében 2,8 százalék volt.
Hollandiában az infláció magasabb az európai átlagnál
Hollandiában az infláció magasabb volt az európai átlagnál a múlt hónapban. Azokban az országokban, amelyek az eurót fizetőeszközként használják – az euróövezetben – az infláció 5,1 százalék volt az előző év azonos hónapjához képest. Ez derül ki az Európai Statisztikai Hivatal Eurostat adataiból.
Forrás: nu.nl
Infláció Hollandiában: A decemberi érték meghaladta a 6 százalékot
Kelt: 2022. január 7.
Az élet Hollandiában decemberben 6,4 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban. Ez a Holland Statisztikai Hivatal (CBS) által az európai számítási módszer szerint készített első becslésből derül ki. Novemberben ezzel a számítási módszerrel 5,9 százalékos inflációt mértek.
Az euróövezetben az infláció 5 százalék volt, ami a legmagasabb érték, mióta 1997-ben elkezdték a eurozóna inflációját mérni. Az euróövezetben az infláció 4,9 százalék volt novemberben.
Ezzel Hollandia az eurózóna átlaga fölé került. Észtországban az infláció még magasabb volt; körülbelül 12 százalék. Portugáliában (2,8 százalék) és Máltán (2,6 százalék) az alacsonyabb volt a drágulás mértéke.
Forrás: nos.nl
Infláció Hollandiában: Már 5,6 százaléknál tartunk
Kelt: 2021. november 30.
Hollandiában novemberben 5,6 százalékos volt az infláció. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (CBS) az árak emelkedéséről szóló előzetes adataiból is kiderül. A tegnap nyilvánosságra hozott adatokat harmonizálták az európai inflációs módszertannal, amelyek kissé eltérnek a holland statisztikai hivatal által használttól. A Holland Statisztikai Hivatal (CBS) december 7-én fogja közzétenni a hollandiai végleges adatokat.
Az euróövezet egészében az infláció éves szinten 4,9 százalék volt az előzetes adatok szerint, közölte szintén tegnap az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat). Ez a legmagasabb infláció azóta, hogy az Eurostat 1997-ben elkezdte nyilvántartani ezt a mérőszámot.
Októberben még csak 4,1 százalék volt az infláció. A legmagasabb inflációt Litvániában van: 9,3 százalék. Belgium 7,1 százalékot, Németország 6,0 százalékot, Portugália pedig 2,7 százalékot ért el.
Az infláció már néhány hónapja emelkedik. Ez nagyrészt azért van, mert az energia egyre drágább, főleg a gáz. Az energiaárak erőteljesen ingadozhatnak, ezért jelentősen növelhetik vagy lelassíthatják az inflációt. Az energiaárak azért is ilyen magasak, mert egy évvel ezelőtt nagyon alacsonyak voltak a koronavírus-válság miatt (ezt szaknyelven bázishatásnak is szokták hívni).
A CBS december 7-én teszi közzé a hivatalos holland adatot. Várhatóan ez 5 százalék körüli érték lesz. Negyven év óta ez lenne az első alkalom, hogy az infláció meghaladja az 5 százalékot. Utoljára 1982 szeptemberében érte el ezt az értéket a pénzromlás üteme.
Hollandiában októberben az infláció 3,4 százalékkal emelkedett, ami 2002 áprilisa óta a legmagasabb érték.
Forrás: nos.nl
Holland jegybank: Az infláció akár sokáig is magas maradhat
Kelt: 2021. október 13.
Az utóbbi idők meredeken hirtelen gyorsuló inflációja akár tartós is maradhat. A Nederlandsche Bank (DNB) szerint nem zárható ki, hogy a általános árszínvonal hosszabb ideig továbbra is gyorsan fog emelkedni. Amennyiben ez bekövetkezik, az sokkot okozhat a pénzügyi piacokon.
Az utóbbi időben Hollandiában és sok más országban erősen emelkedtek az árak. Gondoljunk csak a megnövekedett gázárakra. A nemzetközi szállítási díjak is jelentősen drágultak, és az autósok pedig több pénzt hagynak a kutaknál. A legtöbb közgazdász szerint az erős infláció összefügg a koronavírus-válságból való kilábalással, ezért átmenetinek kellene lennie.
Klaas Knot, a DNB elnöke egy új jelentés bemutatásakor hangsúlyozza, hogy továbbra is arra számít, hogy az euróövezet inflációja a jövő év folyamán visszatér a normál 2 százalék körüli szintre. De „a hatékony kockázatkezelés miatt” fontos, hogy a befektetők tisztában legyenek az „alternatív forgatókönyvekkel” is. Feladatának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyi piacokra leselkedő kockázatokra.
Munkaerőhiány és zavarok a termelési láncokban
A magas inflációt részben a globális termelési láncok szűk keresztmetszetei okozzák. Knot szerint lehetséges, hogy ezek a zavarok tovább tartanak a vártnál. A jelenlegi munkaerőhiány szintén jelentősen magasabb bérekhez vezethet. Knot még nem látja úgy, hogy ez be fog következni, de ha ez megtörténik, akkor valószínűleg hosszú ideig magasan tartaná a pénzromlás ütemét.
Az inflációs félelmek már az elmúlt hetekben uralták a globális tőzsdei helyzetet. A befektetők hangulatára ránehezedett a félelem, hogy a magas inflációs ráták miatt a központi bankok elkezdik lebontani támogatási programjaikat.
A dilemma ráadásul még bonyolultabb
De Knot úgy véli, hogy a befektetők még mindig nagyon bíznak a hosszú távú támogatásban és a kedvező pénzügyi feltételekben. Azt is feltűnőnek látja, hogy kockázatosabb befektetéseket mernek végrehajtani. Ez azért veszélyes, mert a központi bankoknak közbe kell lépniük, ha hirtelen kiderül, hogy a magas infláció nem olyan átmeneti, mint gondolták. A DNB szerint egy ilyen helyzet erős piaci reakciókhoz vezethet, amennyiben a befektetők nem készülnek fel kellőképpen.
A kérdés egy még bonyolultabb dilemmához kapcsolódik, amellyel Knot és az Európai Központi Bank (EKB) más döntéshozói szembesülnek. Az EKB-nak nem kell túl gyorsan csökkentenie támogatási intézkedéseit a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében. De a DNB szerint a támogatásokat nem szabad túl sokáig fenntartani, hogy elkerülhessék a szükségtelen negatív mellékhatásokat.
Forrás: deaandeelhouder.nl
Kép forrása: flickr.com/Photo RNW.org CC BY-ND 2.0