Egyre gyakrabban hallani Hollandiában (is), hogy az élelmiszerek egyre drágábbak. De vannak jó hírek is a szupermarketek esetében, amint arról a De Telegraaf is ír: az alapvető cikkek ugyanis egyre olcsóbbak.

Ezzel együtt azonban nincs minden rendben. A Rabobank szakértője, Sebastiaan Schreijen azt nyilatkozta az említett cikkben , hogy az infláció inkább emelkedik. Ennek többek között a cukros italokra kivetett fogyasztási adóhoz van köze, amit nemrég megemeltek. A Rabobank arra számít, hogy az élelmiszerárak 2024-ben 1-2 százalékkal lesznek magasabbak, mint 2023-ban.

FAO: A világpiacon sok alapélelmiszer ára csökkent

Ez derül ki többek közt a nu.nl egyik cikkéből is. Az ENSZ Élelmiszeripari- és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) grafikonjai is megerősítik ezt az állítást. A grafikonok közül egyedül a cukor esetében nem egyértelmű a grafikon által kirajzolt kép, bár októbertől kezdődően ott is csökkenő trend olvasható le.

Kép forrása: fao.org

Amint a cikkünk elején levő ábrán látható, az alapvető élelmiszerek, például a gabona és a hús ára januárban tovább csökkent. Az átlagos élelmiszerárak utoljára 2021 februárjában voltak ilyen alacsonyak.

Néhány élelmiszer olcsóbb lett

Azok a termékek lettek olcsóbbak a boltokban, amelyek esetében a nyersanyagok ára a költségek jelentős részét teszi ki. Schreijen szerint ez nagyjából minden termékre igaz, amely a tejtermeléshez kapcsolódik, mivel a gazdáknak fizetett tejár tavaly meredeken csökkent. Egy adott ponton aztán ezek alacsonyabb árak megjelentek a polcokon is a tej, de például a joghurt és a tejszín esetében is.

Schreijen esetében a kenyér ára is csökkent az elmúlt hónapokban. Úgy véli, hogy a szupermarketek szándékosan teszik ezt, mert a kenyér olyan termék, amelyet gyakran értékesítenek, és ezért az ára jól látszik. A majonéz esetében viszont például a fogyasztó sokkal kevésbé valószínű, hogy észreveszi az árkülönbséget.

Thijs Geijer élelmiszer-közgazdász az ING-től szintén megemlíti a tejtermékeket, mint olcsóbb termékeket, de jelzi, hogy kérdéses, hogy az árak tovább csökkennek-e, mivel a gazdák ismét magasabb termelői árat kapnak. Az olcsóbb termékek közé tartoznak bizonyos élelmiszerek, gabonafélék, zabpehely, toastkenyér, filteres kávé és napraforgóolaj.

Milyen strategiát követnek a boltok az árleszállítással?

Ősszel a Jumbo szupermarketlánc strukturálisan csökkentette több mint 1500 termék, főként alapvető élelmiszerek árát. Emögött jól megfontolt stratégia húzódik meg, mondja Schreijen. „Ha így becsalogatod a vásárlókat, vagy sikerül tovább bent tartanod őket, akkor bízhatsz benne, hogy a drágább árukat is a kosárba dobják.”

Forrás: metronieuws.nl


Rejtett áremelés Hollandiában: Amikor a csomagolásban kevesebb van

Kelt: 2023. március 1

A holland fogyasztóvédők már egy külön szót is alkottak erre: ez a krimpflatie.  Vagyis amikor a csomagban kisebb a tartalom – és az ár vagy kisebb mértékben csökken, vagy még így is drágul…

A Consumentenbond kilencszáz bejelentést kapott erről a „zsugorodási inflációról”, és felszólítja a gyártókat és a szupermarketeket, hogy legyenek átláthatóak az egyesület által „rejtett áremelésnek” nevezett jelenséggel kapcsolatban. Ezzel együtt a Consumentenbond azt szeretné, ha a Holland Fogyasztóvédelmi és Piaci Hatóság alaposabban megvizsgálná ezt az újraárazási módszert.

Kellemetlen, de nem tiltott ez a módszer

Mindez nem tilos. A Fogyasztóvédelmi Szövetség szerint azonban ez igazságtalan, mert a gyártók nem nyitottak rá. „Ha extra tartalom van benne, a gyártók nagyot tesznek a csomagolásra” – mondja Sandra Molenaar, a Consumentenbond igazgatója.

Néhány példa

A szervezet a legtöbb bejelentést a Karvan Cévitam szirupról kapta. A palackok tartalma 750 ml-ről 600 ml-re csökkent, míg az ár csak tíz centtel mérséklődött. A Gouda’s Glory Volle Pond kádjában 600 gramm helyett csak 500 gramm van, az ár viszont 1,85-ről 2,49 euróra emelkedett. Egy zacskó Hema Koffiepads 46 dobozka helyett csak 40-et tartalmaz, miközben az ár 3,00-ról 3,50 euróra emelkedett.

Más termékeknél az ár változatlan maradt, de romlott az ár-érték arány. Például egy zacskó Lay’s Chips 225-ről 200 grammra, a Verkade Nobo 200-ról 150 grammra, a Swiffer padlótörlők pedig 40-ről 34 törlőkendőre zsugorodtak.

Az áruházak házi márkáinál is érdemes figyelni!

Mellesleg nem csak az A-márkák használják ezt a trükköt, ez a nagy szupermarketek saját márkáival is előfordul.

Forrás: ad.nl, nu.nl


Albert Heijn és Jumbo: Sok boltban nem a meghirdetett árat kérik a kasszánál

Kelt: 2022. október 24.

A szupermarketek igencsak gyakran nem tartják a kedvezményes árakat, amit az árcímkén ígérnek – ez derül ki a Consumentenbond fogyasztóvédelmi szövetség felméréséből. A kasszánál fizetett ár gyakran nem egyezik meg az árcimkén feltüntetett árakkal. Különösen az Albert Heijnnél és Jumbónál fordul ez gyakran elő.

Öt nagy szupermarketet vizsgáltak meg

A Consumentenbond öt nagy szupermarketlánc kínálatát vizsgálta meg: ALDI, Lidl, PLUS, AH és Jumbo. A szervezet minden lánc esetében kilencven kedvezményes ajánlatot vizsgált meg a szupermarket-hálózatok három-három boltjában.

A Jumbo és az Albert Heijn gyakran téved a vásárlók kárára

A Jumbónál a 90 ajánlatból 31-ben volt különbség a pénztárnál fizetett ár és a bolti ár között. Ez a különbség gyakran az ügyfél hátrányára vált. Például a füstölt lazac 5,99 euróba került a kasszánál, míg a boltban 4,99 euróért hirdették.

A piacvezető AH-nál is rosszul mennek a dolgok. A 90 tételből 22 esetében tért el fizetéskor az ár, itt is gyakran az ügyfél hátrányára. Például az egyesületnek 8,99 eurót kellett fizetnie egy csomag Duracell AA elemért, míg az ajánlat szerint az ára 5,39 euró lett volna.

A PLUS-nál, az ALDI-nál és a Lidl-nél a bolti és a pénztárgép árai közötti különbségek kevésbé voltak gyakoriak. A kasszánál az árak itt általában alacsonyabbak voltak, mint a boltban, vagyis az ügyfél járt sokszor jól.

Az AH és a Jumbo javulást ígér

Albert Heijn javulást ígér. Az áruházlánc egyre több digitális árcímikét használ, amelyek célja az árhibák megelőzése. Az AH extra ár-ellenőrzéseket is fog végezni a boltokban, és belső próbavásárlásokat is fognak végezni, hogy ellenőrizzék, jól mennek-e a dolgok.

A Jumbo is több elektronikus árcímkét fog használni. Emellett az üzlet ellenőrizni fogja az árakat, és saját vizsgálatot is folytatnak majd.

Forrás: nu.nl